Praktikus egészségügyi tanácsok a zarándokoknak

Ferenc pápa június elsejei csíksomlyói látogatása és a június nyolcadikai pünkösdi búcsú alkalmával zarándoklatra indulóknak néhány praktikus tanáccsal szolgál a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban működő Sürgősségi Betegellátó Egység osztályvezető főorvosa, dr. Kacsó Jolán.

A zarándokok vigyenek magukkal legalább fél liter ivóvizet, emellett pedig kalap, esőernyő, esőköpeny mindenkinél legyen – ajánlotta az orvos. Kiemelte, nagyon fontos, hogy túracipőben, kényelmes lábbeliben menjenek fel a nyeregbe a zarándokok, nem szandálban, nem magassarkúban, ahogy azt, illetve annak következményeit gyakran látják ilyenkor, hisz a nem megfelelő lábbeli, főként, ha eső is lesz, sérülés oka is lehet.

A hosszas gyaloglás, várakozás idejére, azért, hogy a vércukorszint ne essen hirtelen le, egy kis harapnivaló vagy édesség is jó, ha van a hátizsákokban. Aki gyógyszert szed, az reggel, elindulás előtt mindenképpen vegye be azt – tanácsolta a szakember. Nagyon fontosnak nevezte, hogy azok, akik valamilyen krónikus betegségben vagy valamilyen ritka betegségben – például vérzékenységben – szenvednek, akkor ezt írják fel egy papírlapra, amit tegyenek be a pénztárcájukba, hogy gond esetén, például, ha egy eszméletvesztés előfordul, akkor a helyszínen őt egészségügyi ellátásban részesítők már tudják, mire kell odafigyelni.

A pápalátogatás alkalmával az ünnepi esemény helyszínén minden szektorban lesz az egészségügyi ellátással és a betegek kiemelésével megbízott személyzet, a szektorba való megérkezés után meg kell nézni, hol vannak ezek a személyek és baj esetén őket kell riasztani. A betegeket a helyszínen is megvizsgálják – mozgó kórházak, több orvosi, egészségügyi csapat lesz a helyszínen – nagyobb baj esetén pedig a kórházba is beszállítják. Elsősegélynyújtó és egészségügyi ellátást nyújtó csapat a városban és a felvonuló utakon is több lesz – közölte. A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban a Sürgősségi Betegellátó Egységben, illetve egy, a kórház közelében a Katasztrófavédelmi Felügyelőség által felállítandó sátorban zajlik majd a sürgősségi orvosi ellátás.

 

Noutăți

Verificare de securitate

Este important să subliniem faptul că toți pelerinii trebuie să se aștepte la un eveniment similar cu cel de Rusalii. În același timp, unicitatea și caracterul istoric al acestei ocazii, adică vizita Sfântului Părinte, necesită măsuri de securitate care sunt obișnuite și raționale în toate locurile în care Sfințenia Sa este prezent.

Accesul, poarta de securitate

Dacă ați efectuat o înregistrare individuală / de familie, în perioada 15-19 mai, ați primit pe adresa de e-mail pe care ați indicat-o, biletul pentru SECTORUL ROȘU.
 

Este posibil să nu fi primit încă biletul. VĂ RUGĂM SĂ VERIFICAȚI CONTUL SPAM / TRASH /MESAJE NEDORITE, deoarece este posibil ca biletul să fie acolo.
 

Badgeurile de presă pentru jurnaliștii acreditați la vizita Sanctității sale de la Șumuleu Ciuc pot fi ridicate la sediul Consiliului Județean Harghita, Piața Libertății, nr. 5, Sala de Marmură, (dacă s-a cerut eliberarea acestora la Miercurea Ciuc) în perioada 30-31 mai, între orele 13:00 – 15:00.

 

 

Sajtóakkreditációk átvétele

Cu câteva zile înainte de 1 iunie 2019 când Papa Francisc va celebra Sfânta Liturghie la Șumuleu Ciuc, vă punem la dispoziție pe site-ul nostru Caietul Pelerinului care conține ordinea Sfintei Liturghii, cântecele, scurta descriere a Statuii de la Șumuleu Ciuc, precum și a vieții Sfântului Părinte, în limbile maghiară și română.